2011. március 22., kedd

Egyiptomi imdádkozó sáska és egyebek - klassz írás

 Manók a fűben - Amit az imádkozó sáskákról tudni érdemes

Megjelent az Élet és tudomány 2008. júliusi számában

Írta: Ördögh Máté

Erdőszélen, mezőn, de akár a kertben sétálva is akadhatnak utunkba zöld vagy barna furcsa teremtmények. Még a járásuk is különös, mintha csak a szél fújna egy fűszálat, szaggatott mozdulatokkal lopakodnak-settenkednek. Első pár lábukat „szent” áhítatban tartva forgatják lehetetlen irányokba fejüket, miközben mohón préda után kutatnak, s ha találnak egyet, akkor lépnek működésbe az „imádkozásra” összehajtott fogólábak. Mifélék is ezek a rejtélyes rovarok?

Az imádkozó sáskák rendszertani besorolása vitatott. Abban még egyetértés van, hogy az ízeltlábúak törzsébe (Arthropoda) és a rovarok osztályába (Insecta) tartoznak, de ami a rendet illeti, ott már más a helyzet. Hol az egyenesszárnyúak (Orthoptera) rendjébe, hol a csótányokat is magába foglaló Dictyoptera rendbe sorolják őket, mások külön rendet (Mantodea) javasolnak. Mindenesetre azt tartják, hogy a Mantidae családba tartozó imádkozó sáskák valószínűleg a Dictyoptera rendbeli csótányszerű rovarokból alakultak ki.
Alighanem az átsorolások, átnevezések miatt „változott” az ájtatos manók fajszáma is. Körülbelül 1800–2300 között lehet a létszámuk, a legtöbb (mintegy 880) őshonos fajt Afrikában találták.

Elnevezés - hiedelmek

A mantis szó görög eredetű, jóst, jövendőmondót jelent. Theokritos „mantis ha kalamaia” – „nádszálakon ülő látnok” kifejezése a rovar kedvelt élőhelyére, jellegzetes testtartására is utalhatott. Aristarchos „Akris”-nak nevezte el a pillantásával az állatokra veszedelmet hozó imádkozó sáskát.
Szerencsére, nem bélyegezték meg mindenütt, sőt egyes népek azt tartották, hogy ezeket a rovarokat azért teremtették, hogy megmutassák a helyes imádkozó testtartást az emberiségnek. Franciaországban elterjedt az a hiedelem, hogy mellső lábaival megmutatja az eltévedt gyerekeknek a helyes irányt; az arab, török kultúrákban pedig az imádkozó sáskák mindig Mekka felé fordultak, bár a pásztorok szerint inkább az északi irányt jelölték meg a sivatagban. Dél-Olaszországban, ha egy paraszt minden nyilvánvaló ok nélkül megbetegedett, azzal magyarázták, hogy ránézett az imádkozó sáska. Szardínia hegyvidéki népei úgy vélték, hogy imádkozó sáskát megölni, de még megérinteni is balszerencsét hoz. Afrikában viszont ennek ellenkezőjét hitték: ha valaki hozzáért ehhez a rovarhoz, az illető szerencsével járt, és a sáska gyógyító ereje akár a halálból is visszahozhatta a beteget.
Távol-Kelet népei számára az ájtatos manó mindig is a bátorságot és a kegyetlenséget jelképezte. Alakja feltűnik mind a kínai pergamentekercseken, fametszeteken, mind a japán szamurájkardok markolatán. A kungfu egyik testtartása is az imádkozó sáskáét utánozza. A Távol-Keleten ezek a rovarok igen gyakran babusgatott kedvenceknek számítottak, errefelé dívott viszont az a szokás is, hogy a kakasviadalokhoz hasonlóan fogadást kötöttek az egymás ellen élethalálharcot vívó, bambuszkalitkába zárt manókra. Az imádkozó sáska jelen van a kínai orvosi elméletben és gyakorlatban is. Már az Kr. e. V. században sok betegség gyógyírjának tartották a vízben főtt imádkozósáska-tojást (a „tojás” minden bizonnyal a petéket tartalmazó gubót, más néven kokont jelentette), az impotenciától kezdve a kard ütötte sebig. A sült kokont jó hatásúnak tartották éjjeli ágybavizelés ellen. A petegubón kívül a levedlett bőrnek is gyógyhatást tulajdonítottak. Éhínség idején (főleg Délkelet-Ázsiában) pedig áhítat ide vagy oda, magukat az ájtatos manókat is szívesen fogyasztották más rovarokkal együtt.
Az Egyesült Államokban korántsem volt ilyen jó hírük szerencsétleneknek, többek között azt hitték, hogy képesek megvakítani az embereket, megölni a lovakat. Rossz ómenjüknek hála, az imádkozó sáskák olyan, kevésbé hízelgő neveket is kaptak, mint „öszvérgyilkos” (mule killer), „az ördög lova” (devil’s horse), „tevetücsök” (camel cricket). Ráadásként azt is tartották errefelé, hogy a nyála mérgező a haszonállatokra nézve.

Érdekességek és tények

Érzékelés

Amilyen furcsa történetek, mítoszok övezték az ájtatos manókat szerte a világon, olyannyira különleges tulajdonságaik vannak a „hétköznapokban” is. Már háromszög alakú, teljesen szabadon álló fejük sem mindennapi látvány; a két jókora összetett szem mellett 3 pontszem biztosítja a kiváló látást. A látásteret tovább növeli a fej rendkívüli mértékű forgathatósága a többnyire erősen megnyúlt (egyes fajoknál levélszerűen kiszélesedő) előtori részen. Ez a bizarr fej-előtor szerkezet teszi lehetővé, hogy szinte mindent észrevehessen maga körül anélkül, hogy testét meg kellene mozdítania. Vizsgálatok szerint a 180o-ban elforgatható fejen a szemek mintegy 300o-ban képesek a környezetet áttekinteni. A ragadozó imádkozó sáskák nappali lények, mindazonáltal éjjel vonzza őket a mesterséges fény, pontosabban az a sok finom rovar, amelyik összegyűlik ott.
Az imádkozósáska-fajok nem kis részénél páratlan hallószerv is kialakult. Az élővilágban rendhagyó egyetlen fül egy sekély résként fedezhető fel a középtor alsó részén, e szerv segítségével ultrahangokat képesek érzékelni 25–60 KHz között (repülés közben is), így elkerülhetik a kellemetlen találkozást egyik legveszedelmesebb természetes ellenségeikkel, a denevérekkel.

Idegrendszer

 Roeder az imádkozó sáska idegrendszerét úgy vizsgálta, hogy elvágta a rendszer különböző komponensei közötti kapcsolatot, majd megfigyelte a műtétek hatását. Ha a potrohszelvényeknél egyetlen ganglion- (idegdúc) szegmenst különített el a többitől, akkor az adott szelvény mozdulatlanná dermedt, elektromos ingerlés hatására azonban az ingerelt idegdúc „ellenőrzése” alatt álló izmok és a lábak ebben a szelvényben erőteljes mozgásokat végeztek. Ezek szerint mindegyik szelvénydúc részt vesz a lábak vagy a potroh mozgatásában, ahogy az ízeltlábúaknál megszokott. Mire is jó ez?
Ha egy ivarérett hím még a párzás előtt vagy az aktus közben elveszíti a fejét, mert a nagyobb termetű (és étvágyú) nőstény leharapja azt, akkor sincs probléma, mert a hím önállósult potroha ritmikus mozgást végez, és a párzás megtörténik. Feltehető, hogy a kannibalizmus kockázata miatt a törzsfejlődés során azok a hímek voltak előnyben, amelyeknek idegi szabályozó rendszere különbözött a többiekétől, mégpedig úgy, hogy a tori és potrohi dúcaik a fejtől függetlenül képesek voltak az állat párzását teljes mértékben irányítani. Természetesen az imádkozósáska-hímeknek csak egy része fejezi be életét ily módon. Ha pedig mégis áldozatul esik a hím, az sem baj, mert a szaporodás, petézés magasabb energiaszükségletéhez jól jön a lakoma a nősténynek – semmi nem vész kárba.

Testfelépítés

Az imádkozó sáskákon talán a jellegzetes első pár láb hívja fel magára elsőként a figyelmet, amely bicskaszerűen összecsukható, éles tüskékkel felszerelkezett fogószerkezetté alakult. A középső és hátsó pár láb hosszú, vékony járóláb. A szelvényezett potroh végén található függelékek rövidek, ízeltek. A nőstény rövid tojócsövét a haslemez eltakarja. Valószínűleg az első pár láb fogólábbá alakulása vonta maga után az evolúció során az előtor megnyúlását, illetve a háromszögletes fej rendkívüli mozgékonyságát. Szájszervük rágó típusú. A csáp fonalszerű, sok ízből áll. Egyes fajok (pl. Pyrgomantis singularis) röpképtelenek, csökevényes vagy hiányzó szárnyakkal, de a jól fejlett szárnyú fajok – köztük az európai imádkozó sáska – sem túl jó repülők, inkább kúszva-mászva, lopakodva közlekednek, vagy lesben állnak, beleolvadva környezetükbe. Csak a kifejlett példányoknak (imágók) vannak szárnyaik; a keményebb fedőszárnyak többnyire sötétebbek, alattuk helyezkednek el a puhább, általában átlátszó, hártyás hátsó pár szárnyak.
Az ájtatos manók többsége a rovarok világában viszonylag nagy termetűnek számít, az európai imádkozó sáska, a Mantis religiosa hímjei is elérik a 4-5 cm-t, a náluk „potrohosabb”, erőteljesebb nőstények pedig a 6-7 cm-t. A trópusokon azonban az 1-2 cm-es apróságtól kezdve a 15-17 cm-es óriásokig változik a fajok mérete.
Az imádkozó sáskák általában a zöld és a barna különféle árnyalataiban rejtőzködnek, de számos, meghökkentően színes manó inkább egy virágra hasonlít, mintsem rovarra (ilyen például az orcideavirágra emlékeztető Hymenopus coronatus). A látszólag „cicomás” fajok színezete sem véletlen, ugyanis a színpompás virágokon ücsörögve fel sem tűnnek a gyanútlanul közeledő, megporzást végző zsákmány számára.
Egyes imádkozó sáskák szitakötőlárvára, mások inkább botsáskára hasonlítanak, némely ájtatos manók lárvái hangyákat utánoznak. A külső nemcsak más élőlényre, hanem akár elszáradt levélre, faágra is emlékeztethet, ezzel segítve az álcázást (jó példa erre a levélszerű Deroplatys truncata). Bármilyen legyen is egy imádkozó sáska, testalakjával, színezetével a környezetéhez időmulva, igyekszik eltűnni a zsákmányai vagy ellenségei elől. Egyes fajok ijesztő szárnymintázattal próbálják elriasztani a rájuk vadászókat (pl. Pseudocreobotra wahlbergii).

Ájtatos vadászok

Az egyáltalán nem „ájtatos” viselkedésű manók meglehetősen lassan járnak, ritkán és rosszul repülnek, settenkednek-lopakodnak, vagy egyszerűen csak ücsörögnek. Tehetik is, mert rejtőszínükkel, alakjukkal nagyon jól beleolvadnak környezetükbe, hosszú ideig mozdulatlanná dermedve. Kitűnő látásuknak (és jól forgatható fejüknek) köszönhetően a legapróbb mozgást is érzékelik, és ha a lehetséges zsákmány a rettenetes fogólábak közelébe ér, a másodperc tört része alatt kivágódik a két kar, és erősen megragadja az áldozatot. Mindent felfalnak, ami mozog, zömmel rovarokat, de a nagyobb termetű fajok kisebb madarakat, kétéltűeket, hüllőket is képesek legyűrni. Zsákmányukat „szőröstül-bőröstül” elfogyasztják.

Szaporodás, egyedfejlődés

Minden imádkozó sáska életében eljön egyszer a legfontosabb pillanat, amely korántsem veszélytelen a gyengébbik nem (a hím) számára. A termetes nőstény feromon kibocsátásával csalogatja magához párját. A hím óvatosan, általában hátulról közelíti meg a nőstényt, majd gyorsan elhelyezkedik annak hátán, felvéve a párzó pózt.
A hazai imádkozó sáskák párzása nyár végén kezdődik. A hím nem spermasejteket, hanem afféle „spermacsomagot”, spermatophorát juttat a nőstény ivarnyílásába. Általában két-három nappal a párzást követően a nőstény – gyakran fejjel lefelé lógva – alteste végéből habzó, képlékeny anyagot kezd kibocsátani, amit faágra vagy más szilárd felületre spriccel. A párzás során több petegubót (kokon) is lerak a nőstény. A habrétegek közé teríti a tojásokat, végül a szivacsos anyag megszilárdul, kiválóan szigetelve a téli hidegek ellen a fejlődő lárvákat (a Mantis religiosa nálunk pete állapotban telel át). A nőstény egy ideig őrizheti a peték százait is tartalmazható kokont, de hamarosan továbbáll újabb petéző helyet keresni, végül dolga befejeztével elpusztul.
A peték áttelelése után a még szárnyatlan lárvák tavasszal kelnek ki, alig pár milliméteresek, nem csoda, hogy nagyon sok veszély leselkedik rájuk, még a hangyák is könnyen leteperhetik őket. Egymás előtt sincsenek biztonságban, nem ismeretlen köztük a testvérgyilkosság sem. Amelyik lárva túléli az első néhány hetet, annak jó esélye van arra, hogy 5-8 vedlésen átesve kifejlett, ivarérett állattá alakuljon.

Házimanók

Ma már találkozhatunk imádkozó sáskákkal díszállat-kereskedésekben is, és nem csak külföldön. Természetesen a hazai, védett Mantis religiosát tilos otthon tartani, helyette terráriumi tartásra alkalmasabb fajokat kell beszerezni, például a 6-8 centiméteres, Észak-Afrikából származó egyiptomi imádkozó sáskát (Sphodromantis viridis).



A hőmérséklettel szemben viszonylag toleráns (21-30 oC, legjobb a 24-25 oC), az optimális páratartalom 60% körüli, ezt benedvesített szivacsdarabbal vagy a vízbefúlás ellen apró kavicsokkal feltöltött vizesedénnyel biztosíthatjuk, az állat ebből bőven fedezi vízszükségletét. „Házimanónk” férőhelyének kialakításakor ügyeljünk a szellőzöttségre (érdemes dróthálós tetejű terráriumot berendezni), egyébként kis helyen is elfér – egy kifejlett példánynak megfelelő teret ad egy 20-25 cm-es, kocka alakú terrárium, alján homokkal kevert tőzeges talajjal. Amíg a lárvák kicsik, elég nekik egy finom szövésű hálóval fedett műanyagpohár is. Fontos, hogy bizarr kedvencünk kényelmesen mászkálhasson, függeszkedhessen, ezért kellő mennyiségű száraz ággal rendezzük be terráriumát, de élő növényeket is tehetünk bele. Egy terráriumban csak egyetlen rovar tartható biztonságosan, mert mohón egymásnak eshetnek. Táplálásuk nem nehéz. A kicsiknek nagyon jó eleség az otthon is könnyen tenyészthető ecetmuslica (Drosophila melanogaster), később, ahogy nőnek, szinte bármit megesznek, ami él és mozog (tücskök, lisztkukacok, csótányok, molyok és hernyóik).

    Gyorsan fejlődnek, fiatalon akár hetente is levetik kitinvázukat, az életkor előrehaladtával az egyes vedlések közti időtartam nő. A hímek 6, a nőstények 7 vedlést követően, az utolsó vedlés után 2-3 héttel válnak ivaréretté. A kannibalizmus elkerülését az állatok pároztatás előtti kiadós etetésével oldhatjuk meg. A lerakott petegubóban 200-300 tojás is lehet, szobahőmérsékleten tartva a kis lárvák akár 4-6 hét után kikelhetnek.

    Ma már se szeri, se száma a különleges, netalán veszélyes „kedvenceknek”. Az még hagyján, hogy megfelelő tapasztalat híján nagy felelőtlenség ilyen állatokat tartani, súlyosabb gond, ha a szóban forgó faj védettségi, természetvédelmi státusza nem engedhetné meg a házikedvencként szereplést (sajnos, nagy „üzlet” a ritka, veszélyeztetett állatokkal való kereskedelem). Mindenképpen a legális módon importált, mi több, már terráriumi körülmények közt született, szaporított állatokat válasszuk, az egyiptomi imádkozó sáskák közéjük tartoznak. Az ájtatos manók teljesen ártalmatlanok, tüskés fogólábuk erős szorításán kívül komolyabb veszélyt nem jelentenek gondozójukra nézve.

Kerti törpék helyett manókat!

Amíg a trópusokon imádkozósáska-fajok százai leselkednek a táplálékra, Magyarországon csupán a Mantis religiosa honos. Lenyűgöző életmódja, sebezhetősége remélhetően továbbra is indokolttá fogja tenni védettségét (eszmei értéke 2000 Ft).

Diva 
Fotó: Hiba Dóra

A könnyen felmelegedő déli lejtőket, magas növényzetű mezőket részesíti előnyben, ezek szomszédságában álló házak kissé „elhanyagoltabb” kertjében jó eséllyel számíthatunk rá. Eltűnéséhez már az is elég, ha rendszeresen lenyírjuk a magasabb, elvadultabb füves részeket, ahol egyébként kedvező életfeltételeket, búvóhelyet találna. Ha meghagyunk nekik egy-két bozótosabb-sűrűbb sarkot, illetve ha tartózkodunk a növényvédelmi rovarirtó vegyszerek (túlzott) használatától, akár a kertben is megfigyelhetjük a kártevőket élvezettel fogyasztó, hasznos kis manók életét. Becsüljük meg, kíméljük e groteszk rovarokat, jelenlétükkel ugyan némiképp gyérítik, egyszersmind azonban színesítik kertünk élővilágát.

2011. március 19., szombat

Ezekhez a fotókhoz nem kell különösebb kommentár

Csak remélni tudom, hogy legalább megközelíthetem ezt a színvonalat egyszer a makrófotók terén.
Kicsit nyomoztam vajon mit használhat, ahogy látom ezek a képek már Canon mp-e 65mm-es optikával készültek, amellyel megfelelő megvilágítás hiányában egyszerűen lehetetlen fotózni viszont, ha sikerül olyan mélységélességet érhetünk el, amely által tökéletesen élvezhető képeket kapunk. Teljesen mintha mi is rovarméretűre zsugorodnánk.

Fogadjátok hát szeretettel Igor Siwanowicz lélegzetelállító stúdió körülmények között készült makróit.



 





























2011. március 16., szerda

Vedlés

Azt hiszem közeleg a kicsiknél a 3. vedlés. Már igazság szerint nem olyan kicsik, és egyre falánkabbak:)


Igyekszem saját képeket is kitenni majd róluk, ezek nem az én fotóim, mert a vedlést eddig úgy oldották meg, hogy lemaradtam róla.



Okosság

A nőstények által lerakott szürkésbarna színű, 3-4 cm nagyságú petecsomó, más néven kokon telel át. A lárvák május-június folyamán kelnek ki (melegben télen is), nagyon hasonlítanak a kifejlett imádkozó sáskára, de kisebbek és szárnyatlanok, többszöri vedlést követően (kifejlés) érik el a teljes méretet.

Gyorsan fejlődnek, fiatalon akár hetente is levetik kitinvázukat, az életkor előrehaladtával az egyes vedlések közti időtartam nő. A hímek 6, a nőstények 7 vedlést követően, az utolsó vedlés után 2-3 héttel válnak ivaréretté.


Háttéranyag:

Imádkozó sáska (Mantis religiosa)

Ez nagyon tetszett: ITT térképen rögzítheted, hogy hol találkoztál imádkozó sáskával:))  

Imádkozó sáska fajok

Genus Tenodera

    Genus Gongylus



     A teljes lista itt található:
    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_mantis_genera_and_species

    2011. március 10., csütörtök

    Visszavágó :(

     

    Achilles and Hector  (2007)
    Subject: Ruby-throat hummingbird and Chinese mantis nymph
    Forrás: http://www.natureartists.com/artists/artist_artwork.asp?ArtistID=1230&ArtworkID=13206


    2011. március 9., szerda

    Napi cukiság:))


    praying-mantis-catches-hummingbird-picture-2.jpg
    Photo by Sharon Fullingim, published on National Geographic Your Shot

    -1 :(

    Sajnos este szomorú tényre lettem figyelmes. Az egyik kis manó elhalálozott.
    A halál oka ismeretlen, mert:
    - szépen evett előző este
    - semmiben nem szenvedett hiányt
    - élénk volt és szépen fejlődött...

    Anita szerint megeshet, hogy vedleni készült és lepottyant. Egy szóval nem értem és nagyon szomorú vagyok.
    Így a létszám háromra csökkent.

    Van esetleg tippetek mi történhetett?

    Azért jön pár új kép:





    Túl a második vedlésen

    Egyik szombaton arra lettem figyelmes, hogy a kis sáskák megkétszereződtek méretre...






    2011. március 2., szerda

    Bevezető

    Szeretettel üdvözlünk mindenkit friss blogunkon, melyet e csodás rovarrend bemutatására hoztunk létre. Helyet kap majd sok fotó, amiért Hiba Dóra lesz felelős, valamint sok szép és nem mindennapi grafika, melyeket Lukácsi Anita készít el. :)
    A blog az általános információk összegyűjtése mellett, egy régóta tervezett projekt bemutatására is hivatott, mely az ájtatos manók fejlődését szemlélteti 2 hetes kortól egészen a kifejlett korig.

    Az első körben az ún. Kínai imádkozó sáska (Tenodera sinensis) négy három egyedének fejlődését mutatom be képekben. A picik Angliából érkeztek. Jöjjenek azt érkezés utáni első képek.